Városi élet - Slow City (Cittaslow)

A környezet kizsákmányolásának megszüntetése és a minőségi városi élettér megteremtése az alapja a lassú - vagy nyugodt - város fogalmának. Az 55 pontból álló szigorú feltételrendszer többek között előírja az 50 ezer fő alatti népességet, a közlekedési terhelés mérséklését, a zöld területek arányának növelését és a helyi termelés támogatását.

Mintául az olasz reneszánsz városok főtér köré épülő szerkezete szolgál.

Eddig csaknem 120 város érdemelte ki a Slow City titulust, a svéd Falköepingtől a dél-koreai Wandón át az új-zélandi Matakanáig, mellettük több száz város pályázik a csiga logóra. Közöttük az első magyar Hódmezővásárhely lehet, polgármestere elsősorban az átfogó városfejlesztési koncepció miatt döntött a pályázás mellett.

Lassabb Londonba érkeztek a szokásosnál azok a turisták, akik április végén látogatták meg a brit fővárost. Akkor rendezték a Slow Down London fesztivált, amelyen élhetőbb, nyugodtabb városért kampányoltak a résztvevők. Az elnevezés alapvetően a felgyorsult világ elleni tiltakozás miatt lett slow, vagyis lassú, de van benne egy erős globalizációellenes vonás is. A tucatnyi jóga- és meditációs kurzuson való részvétel mellett az érdeklődők vidéki termelőktől vásárolhattak biotermékeket; a rohanó embereket pedig önkéntesek próbálták – sajátos büntetőcédulákkal – lassításra bírni.

London. Lelassult a város a fesztivál idejére.

Egész mozgalom épült immár a lassítás filozófiája köré. A Slow Movement egyik vezető teoretikusa, Carl Honoré szerint pedig éppen az utóbbi pár hónapban ugrott meg a népszerűségük. „A gazdasági válság talán az utolsó lehetőség arra, hogy észbe kapjunk, s újra megtanuljunk lassítani” – mutat rá a Guardianban közölt cikkében.

A mozgalom gyökerei egy olaszországi McDonald’s étterem 1986-os megnyitásáig nyúlnak vissza: akkor Rómában, a Piazza di Spagna közelében egy kis csoport tiltakozott az új étterem és a gyors étkezés kultúrája ellen. Ezután jött létre a Slow Food civil szerveződés, amely fő feladatának a helyi termékek, élelmiszerek, étkezési hagyományok támogatását és védelmét jelölte meg.

CSIGAKAJA. A „lassú ételt” tíz évvel később a lassú városok (Cittáslow vagy Slow Cities) ötlete követte, szintén Olaszországból indulva. A helyi értékek, illetve az élhető környezet védelmére a túlzsúfolt, stresszes városok alternatívájaként Orvietóban kidolgozták a minőségi városi élet 55 pontból álló feltételrendszerét. Egy lassú városnak például nem lehet 50 ezer főnél több lakosa, bátorítania kell a helyi termékek előállítását, mérsékelnie a közlekedési terhelést és a zajt, növelnie a zöld területek arányát. A városok a csatlakozás után nem lazsálhatnak, mivel évente ellenőrzik a „lassúságukat”. Nem véletlen, hogy az angliai Ludlow új ipari parkja a környezetvédelmi minősítésnek kínosan megfelelő komplexum lett, s mint ilyen, a hagyományos épületekhez képest feleannyi üvegházhatású gázt bocsát ki.

A számok alapján a mozgalom életképesnek bizonyult: a Slow Food több mint 100 ezer taggal büszkélkedhet a világ 132 országában, és 114 város érdemelte ki, hogy használja a csiga-logót és a Slow City titulust, a svéd Falköepingtől a dél-koreai Wandón át az új-zélandi Matakanáig. A már elismert „csigavárosok” mellett körülbelül 300 település jelezte, hogy érdekli a csatlakozás.

A lassítást ma már az élet szinte minden területére kiterjesztették: létezik lassú turizmus, lassú oktatás, lassú kommunikáció, lassú olvasás (lásd a keretes írást). Közös bennük, hogy mindegyiknél az élhető környezet, a helyi közösségek szerepe és az autentikus élményekben való elmerülés áll a középpontban. Törőcsik Mária trendkutató úgy véli, a lassítás iránti vágy már régóta jelen van az életünkben. „Ami ma modernnek számít – magyarázza –, az alapvetően az élet gyorsításának irányába hat. Mindig van azonban egy pont, amikor az ember már nem bírja a tempót, s ilyenkor egyfajta ellentrendként megjelenik a lassítás.”

Hazai akció. Lokálpatrióta lekvárfőzés, helyi ízekkel.

A lassú mozgalom hívei gazdasági téren is olyan megoldásokban gondolkodnak, amelyek céljaikkal és filozófiájukkal összhangban állnak. Így a közösségi kölcsönöket, a helyi cserekereskedelmi rendszereket vagy a „kapitalizmus lelkiismereté¬nek” is nevezett szociális vállalkozásokat (például a hátrányos helyzetűeket foglalkoztatókat) támogatják.

Tavaly az Egyesült Államokban megszületett a Slow Money mozgalom is. A magát a jövő gazdasági paradigmájaként hirdető projekt a helyi farmokba, gazdaságokba való befektetésre buzdít. A tagok fontosnak tartják, hogy a befektetők közvetlen kapcsolatban álljanak azzal, amibe invesztálnak, ennek érdekében összehozzák őket a termelőkkel, hogy megismerjék egymást. Az ötletgazda Woody Tasch szerint a jelenlegi kritikus gazdasági körülmények között sokat számítanak ezek a tényezők, és állítja: a válság a mozgalom létjogosultságát fogja igazolni. A Slow Money alapítványa az idén kezdi meg működését, és körülbelül 100 millió dollárt tervez szétosztani amerikai termelők között. A kritikus szemlélők nem annyira befektetésnek, mint inkább életérzésnek tartják a lehetőséget, így ezt csak azok engedhetik meg maguknak, akiknek a szociális érzékenység fontosabb a hozamnál.

RELAXÁLT DOLGOZÓK. A lassulás filozófiája a fogyasztás és a szabadidő mellett elérte az irodákat és a menedzservilágot is. Régóta ismert, hogy a dolgozók relaxáltsága jó hatással van a teljesítményükre, ezért sok vállalatnál egyre nagyobb figyelmet fordítanak a munkatársak pihenésére. Nem csak alvósarkokkal, jógafoglalkozásokkal vagy masszázzsal próbálják előcsalogatni a rejtett tartalékokat, de újabban a kommunikációs technológia „megzabolázásával” is. Felhívják a kollégák figyelmét, hogy kapcsolják ki mobiltelefonjukat, amikor csak lehetséges, máshol e-mail-mentes napokat tartanak. Az IBM egykori senior managere, a ma a Google gárdáját erősítő Dan Russell minden e-mailjét a következő sorokkal zárja: „Tanuld meg csupán napi kétszer megnézni az e-mailjeidet! Szerezd vissza az életedet, és tanulj meg újra álmodni! Csatlakozz a lassú e-mail mozgalomhoz!” A „lassú munka” a kreatív osztályt támogatja, és elsősorban olyan területeken fontos, ahol a hatékonyságot nem az irodában töltött órákban mérik, hanem a hasznosítható ötletek mennyiségében.

Bár Törőcsik Mária szerint a magyarok nem annyira fogékonyak a lassítást célzó trendekre, van némi változás. Még mindig kisebbségben van a „slowság” fő bázisát adó, egészség- és környezettudatos réteg – becslések alapján a lakosság maximum 10 százaléka tartozik ebbe a csoportba –, de az autentikusság, a valódi élmények keresése egyre jobban vonz minket is. Ezt jelzi, hogy nálunk is megjelent a Slow Food, hat helyi kötődésű kisebb csoport hálózataként: ilyen például a Budapesti Vendég-kör, a penyigei Szatmári Ízek Barátai vagy a pécsi Baranyai Ízek Társasága.

Az élelmiszeriparban dolgozó Erdős Zoltán, a Slow Food magyarországi koordinátora munkája során szembesült azzal, milyen nehezen boldogulnak a kiváló helyi termékeket előállító kis cégek. Úgy érzi, hazánkban fokozottan igaz, hogy a helyi gasztrokulturális értékek megőrzése és az érintett vállalkozások fennmaradásának támogatása csak közös erővel érhető el. „A Slow Food abban segít, hogy megadja a magyar gasztrokultúrának azt a helyet, ami megilleti. Mivel nemzetközi mozgalom lévén nyitunk a világ felé, többen ismerik meg a kiváló magyar termékeket, s ez üzletileg sem utolsó szempont” – ismerteti az előnyöket.

A lassítás terjedésének a gazdasági válság adhat új lökést. Nem csak a Slow Money merész terveiről van szó. Az életstílust érintő egyéni „megszorításokra” szimpatikus magyarázatot kínálhat a lassú mozgalom, és ez lassan tudatos vásárlói magatartássá alakulhat. A jövendölések szerint a lassítás jelentősége a munka és a szabadidő vonatkozásában egyaránt tovább növekszik, ezért ha valaki termékével vagy szolgáltatásával hitelesen tudja képviselni a lassú életvitelt, sikeres lehet.

fn.hu